Szégyenlen magam, hogy idáig jutottam, mármint nem nem szégyellem magam, az az égő, hogy ezt most közzéteszem. Ez van, ez vagyok és leszarom mindenki véleményét (elnézést).

Szóval tegnap olyan gecirekibebeaszottul szarul voltam, hogy áhh. Elmondhatatlan! folyamatos bánat-bánat és bánat! Sírás folyamatosan! A munkám alig tudtam elvégezni, nem is mentem el itthonról, csak távmunkát csináltam, de ott is folyamatosan elkapott a bőgés. Ami ilyenkor segíteni szokott most nem segített. Feltoltam B1 vitamint két csíkot, ittam pörgetőt (gyúrós "energia ital") és üvöltöttem bele a zenét a fejembe a legjobb dj fülesemmel (AIAIAI) és semmi! Már majd megsülketültem, de a legkeményebb hörgős Death metál sem tudott az életbe hozni. Láttam itt nagy gáz van.

Aztán elérkezett az edzés ideje, össze is szedtem magam, mmint hogy összekészültem és elmentem gyúrni. Végigtomboltam a gyúrást, láb-has nap volt és próbáltam minden bánatom és feszültségem kiadni. 45 fokos lábgépen 180 kg. Bár múlthéten a 240-be is belenyomtam párat, de a lábamban az ínszalag már kicsit meg is húzódott tőle, így addig nem mentem fel.  Mindenhol szétszedtem a testem és addig nyomtam amíg bírtam, hörögtem meg nyögtem mint az állat és szakadt rólam a víz. A végén még pár húzódzkodás, ami előtt már levegőt alig kaptam, de nem érdekelt, ki akartam jönni ebből a szarból. Hát nem sikerült.

Edzés közben a gyúrós csaj is köszönt mikor meglátott, meg mikor végeztem is jó pihenést kívánt, persze én is, de kit érdekel? Ki vagyok kosarazva és akkor? Most jó pihit? Rohadj meg bazdmeg! Senki és semmi nem érdekel, még a nyomorék takarítónővel sem beszéltem és a kis pultos kikscsaj a kirakott melleivel meg a pinájába behúzott farmerja sem érdekel, mert hogy minek? Lesz valami? Nem! Egy rakás szar az egész úgy ahogy van!

Aztán öltöző. Bazdmeg! Nyitom ki a szekrényajtóm, erre elkezdek bőgni, már megint. De jó, így hogy öltözök fel és hogy a faszomba megyek haza??? Hát valahogy sikerült szüneteket tartanom a bőgések között, szerencsére senki nem volt már rajtam kívül bent.

Sikerült hazaérnem és már csak arra emlékszek, hogy leültem a gép elé és eldöntöm, hogy megírom a búcsúlevelem.

Íme:

"Búcsúlevél

Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de nem akarok tovább szenvedni ebben az életnek nevezett fájdalomban.

Sokan úgy látnak, hogy egy jókedvű mosolygós srác vagyok, de sajnos a valóság az, hogy nagyon szomorú vagyok. Sokszor nagyon depressziós é sírok nagyon sokat. Megpróbáltam jól lenni, de nem tudok.

Tényleg, edzés, hobbik, meg minden, de semmi. Egy darabig jó, aztán nem.

Nekiindultam, hogy megtalálom az ideális párkapcsolatom, amit sokan az igazinak vagy nagy Ő n-ek hívnak, de belebuktam. Ismerkedtem lányokkal, de kb senki sem akar engem, pedig azt hittem, hogy nem vagyok szar pasi. Úgy látszik tévedtem. Voltak olyanok amik úgy tűntek, hogy van némi esélyem, még ha nem is a nagy Ő, de legalább már valaki és nem a volt csajom a B bazdmeg ez a kurva B-s kapcsolat le sincs még zárva hogy rohadj meg azt kell kezelned te pöcs fasz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"

:-) Jó mi? Eddig jutottam. Kövi bejegyzésben le is írom, hogy mi a retek történt, mire jöttem rá és hogy azóta hogy vagyok, mik történtek.